Lába fekete lett a visszérektől. Mi a visszérbetegség?

Sebastiaónak és Geninek Azon a nyáron megadatott a szüleimnek a szerencse, hogy kezet szorítsanak a boldogsággal.

Januárban, amikor sötét felhők borították az eget Barbacena fölött, és halálra rémítették a Zé Pinto sikátor lakóit, akik a folyó közelében éltek, és rettegtek a Pomba álnok vizeitől, fölhánytuk a kacatainkat egy költöztető autóra. Végre-valahára elkészült Paraísóban a négyszobás házunk. Attól kezdve, hogy lába fekete lett a visszérektől a telket, egészen addig, amíg bevezették az áramot, vagyis két évig tartott a teljes káosz; két évig kellett termoszban hordani a kávét a kőművesnek meg az inasának, a kútfúrónak meg a segédjének, aztán a villanyszerelőnek, és azon a vasárnapon, amikor a födémet betonozták, zsákszám a paradicsomszószos-hagymás kenyeret és literszám az italporból készült szörpöt.

Apám, aki lépésről lépésre felügyelte az építkezést, az alapok betonozásától a vécécsésze behelyezéséig, a veranda azbesztlapjainak lerakásától a mosóteknő lábainak leforrasztásáig, most magán kívül volt. Mindenkit megölelgetett, az ismerősöket és azokat is, akiket még soha életében nem látott, nagy hangon beszélt, ami nem volt rá jellemző, és csak nevetgélt az ostoba tréfákon, üres fecsegésen Anyám érzékeny asszony volt – „Hát persze, hogy boldog vagyok, képzelheted!

2005 november

Apám februárban a két testvérem, Reginaldo és Mirtes segítségével hitelre vett egy huszonhárom hüvelykes Telefunken televíziót, hogy anyám nézhesse a szappanoperákat, „Nem is tudjátok, milyen jól ki tudom közben kapcsolni az agyamat”, és hogy pihentesse visszerektől lába fekete lett a visszérektől lábát. Ám minden eltörpült amellett, hogy teljesült végre kislánykori álma, amire már azon az isten háta mögötti helyen, jobb nem is gondolni rá, vágyott: hogy szerény, de saját háza fedele alatt élhessen, ahol a lesimított cementet szép sárga festék fedi.

Ez volt az utolsó kérése. Élére rakva gyűjtötte össze rá a pénzt, a mosott ruháért kapott bankókból tette félre, és építőanyagboltról építőanyagboltra járva vetette össze a vágyott színpor árnyalatait. Miután elköltöztünk, szombat reggelenként, amikor Reginaldo és Mirtes nem volt otthon, mert a gyárban gürcöltek, apám pedig bevette magát a zöldséges boltunkba, anyám kihasználta az alkalmat, és nekiállt rendet rakni a házban.

Jó korán elküldött biciklivel a Vila Teresa negyedbe a benzinkútra egy liter benzinért. Kopott, virágmintás pamutruhába bújt, bekötötte kendővel a fejét, és kezelésbe vette a szobákat: egy öreg, kötött felső rongyaival letörölte a port a bútorokról, aztán kifényesítette őket parobaolajjal; az egyik sarokból a másikba tologatta a bútorokat, hogy a sarkokban is ledöngölje a talajt, összekeverte benzinnel a sárga Cristal gyantát, majd szétkente a lába fekete lett a visszérektől.

Délben az elalélt zöldségek között megkereste a Jelenések rádiót, hogy meghallgassa Victor atyát, „Az óramutatók a végtelenbe mutatnak”. Délután háromkor megkereste a Jelenések rádiót, hogy meghallgassa Victor atyát, „Felajánlás Miasszonyunknak”. Mirtes akkoriban töltötte be a tizenhatot, és olyan fiú után vadászott, aki majd kiemeli a munkások közül, és úrinőt csinál belőle.

A gyár posztóüzemében a zajtól, hőségtől, fülledtségtől, szövés-fonástól átitatott lába fekete lett a visszérektől távol nem sokat számított neki a család legfrissebb győzelme.

Dr. Szabó Attila

Gyorsan meg akart ismerkedni valakivel, aki a belvárosban lakik, és látszerészüzlete vagy háztartásigép-boltja van. Hogy ő valami munkásnépséggel adja össze magát a gyárból? Meg a trafikosról se, az olyan portugál dolog, csak éhen halni lehet belőle.

Közben éjszakára kényelmesen elfoglalta a nappaliban a kanapét, és titokban valami jóskapistával járkált a Santa Rita tér sötét zugaiban Én még nem voltam tizenegy éves, és délelőttönként a Cataguasesi Általános Iskolába jártam. Délután, ebéd utántól este hatig kergettem a labdát a fiúkkal Paraíso kis focipályáján.

A visszérbetegség fokozatai

Este lementem a Beira Rio negyedbe, a folyópartra, mint egy partra vetett hal, bizalmatlanul kódorogtam, lógattam a lábam, figyeltem a harmonikázó bandákat, ahogy céltalanul föl-le járkálnak a harmonikájukkal, megnéztem egy gombfocimeccset, hőzöngő fuvarosok veszekedését, új kocsit az utcában, vicces műsort a tévében, csökönyös részeget, meztelen nőt az újságban, előre megrendezett bunyót, köszöntést, bélsarat, kővel kidobott üveget, harisnyából készült labdát, lábba fúródott üvegszilánkot, felcicomázott biciklit Az idősebb fiúk kirittyentették magukat, és gitárral a kezükben lecövekeltek leendő szerelmeik háza előtt, mennyi hamis hang, a lányok meg csak sóhajtoztak, ugratták őket, álmodoztak, gúnyolódtak és olvadoztak az ablakban.

Reginaldo nagy volt már, húsz is elmúlt, amikor karácsony táján, a szüleim nagy örömére bejelentette, hogy összeveszett Rejane-nal, nem szereti többé Sá-Ana lányát – lába fekete lett a visszérektől jó, hogy figyelmeztetett rá, édesanyám ” ismerte el; „Fiam, egy anya szíve nem téved ” válaszolta anyám; „Isten meghallgatta a könyörgésemet”, tette hozzá lába fekete lett a visszérektől.

Ami tényleg zavarta őket, bizonygatták, az nem az volt, hogy a Sá-Ana fekete – fekete, mint a korom –, hisz Rejane inkább már mulatt, olyan csoki barna, állapították meg –, hanem inkább az a macumbaudvar a házuk mögött, a Zé Pinto sikátor mellett.

És ez nem bőrszín kérdése, hangsúlyozta anyám, hanem arról van szó, hogy az ilyen népség olyasmire adja magát, amire nem kéne, varázslásra, alvilági dolgokra, Isten-őrizzen-tőle!

A visszérbetegség előfordulása

Paraíso-ban Reginaldo ahogy ledobta magáról olajszagú kezeslábasát, úgy vetette bele magát a ház körüli küzdelmekbe, mintha beleszerelmesedett volna: cirokseprűvel egyengette a talajt, a söprűhöz anyám vágta délutánonként lába fekete lett a visszérektől cirkot fönt, a legelőnél, hangyairtóval a hátán hangyabolyok után bejárta a lába fekete lett a visszérektől dombjait; bicikliabroncsból kivágott kis körpántokkal körbekerítette a frissen átültetett növényeket, felügyelte a Marumby-szivattyút, mellyel tizenhat méter mély kútból szivattyúzták föl, és a tetőn elhelyezett tartályba vezették a vizet, és mindig odafigyelt rá, nehogy elduguljon a szelep.

Ott aztán megfürdött, majd bekapott egy szelet vajas kenyeret, ivott hozzá egy pohár Toddy-kakaót, fogat mosott, lefeküdt, bekapcsolta piros Semp márkájú elemes rádióját, és addig forgatta a gombját, amíg be nem fogott valami portugál nyelvű adást közvetítő, rövidhullámú adót, de amíg megtalálta, kimondhatatlan nyelveken áramlott a rádióból a szöveg, fura zajok, egzotikus zenék, különös zörejek Egy szobában aludtunk, az ágyaink között álló asztalkába labirintusmintát rágott a szú, ennek az asztalnak a fiókjában a bátyám kulcsra zárva őrizgette a körömcsipeszét, egy tubus brillantint, csipeszt, villanyborotvát, egy doboz borotvapengét, egy tubus borotvakrémet, egy üveg Aquavelva arcszeszt, pár ampulla éjszakahercege-olajat, svájci bicskát, csavarkulcsot, tolómérőt, nagyítót és az iratai tárolására szolgáló, műanyag tokokkal felszerelt pénztárcáját.

Egy jéghideg májusi reggelen riadtan ébredtem, a baromfiudvarban ijedten kotkodácsoltak a tyúkok, kalapált a szívem, hideg futkosott a gerincemen, elgyengült a lábam, zúgott a fejem, mozdulatlanná dermedt testem a jéghideg cementpadlón hevert, körülöttem sűrű kátrány, szét tudtam volna morzsolni az ujjaimmal, vaksötét vett körül, a szörnyűség szaga, a szemem kigúvadt, iszonyat, vaksötét, ekkor hallottam meg a lemerülő elemek, sercegés, interferencia közepette az el-elhalkuló hangot ”A BBC-rádió portugál nyel Londoni ad új utasí Cataguases városá.

A támad a vár ügynökei szeri kelet rányból várha flot. Ekkor hirtelen, egy áruló pillanatban csend telepedett a világra, és minden ragacsos, büdös, iszamós folyadékká változott, kiömlött, és saját magába fulladt. Korán reggel az ébresztőóra.

VENDÉGJÁTÉK

Anyám felkelt, kivett egy tálat a szekrényből, kitárta a konyhaajtót, megnyitotta a csapot a mosóteknő fölött, vizet töltött a tejes kancsóba, fölrakta a tűzhelyre, cukrot tett bele, meggyújtotta alatta a lángot, bement a szobába, és azt mormolta: „Reginaldo, öt óra van, Reginaldo!

Ez már a halál, gondoltam. Bevettem Melhoralt és Novalginát, bevettem Coristinát és Connelt, narancslevél-teát és hörghurut elleni teát ittam, lement a lázam, de az izmaim teljesen elernyedtek.

Lába fekete lett a visszérektől után anyám: „Elugrok a boltba, azonnal jövök”, elaludtam, de előtte egy tál tejbegrízt töltöttem a gyomromba. A szél zajt csapott a kertben: felborította a kút mellett száradó vágódeszkát, felborította lába fekete lett a visszérektől ruhaszárítóra kiakasztott váltóruhát, port hozott a parlagon hagyott legelőről, szétszórta a szemetet, megrémisztette a tyúkokat, meddig tart még ez a cikázás?

Fejem anyám ölében, „Félrebeszél ez a gyerek, Ti?

“Ez lett az állómunka vége” – LábStoryk a visszerekről

Elkaptam apám karját, „Apa meg fogják támadni ”, „Kicsoda? Apám megsimogatta a homlokomat, „Félrebeszélsz, fiam Nyugalom, minden rendben van.

Nyugalom ” És kikiabált anyámnak, „Geni, gyere gyorsan a kicsi A láza ” Miután lába fekete lett a visszérektől az ijedség, belemerültünk a június kékséges nyugalmába és a szelíd júliusi vakációba. A tanítás második hetében, augusztus közepén egy délután a bádogviskók között, a dombtetőn épp a hangyák vonulását figyeltem, egy rendkívül jól szervezett, két irányban haladó fekete utat, vajon hol lehet a bejárata a hangyabolynak, ennek az örökké mozgásban lévő csatárláncnak, mely a föld mélyébe vész, meg kellene tudni, hogy könnyebben legyőzhessem őket, amikor a lustán dél felé vonuló, gyér, rózsaszín-fehér felhők borította ég váratlanul eszembe juttatta a repülőket, motorjaik visító zaját akkor hajnalban a rádió hangjai Nem, nem álmodtam, nem volt lidércnyomás, hallottam, magamnál voltam Cataguasest le fogják le fogják bombázni!

Levágtattam a lejtőn, és ahogy kifulladva hazaértem, Reginaldóba botlottam. Nem erről van szó Ez komoly dolog, anya Nagyon komoly Egyáltalán nem vicces Anyám a nagyra nőtt angolai sásra öntötte a lavór alján összegyűlt szappanos vizet, gyűrött kötényébe törölte a kezét, és megállt előttem. Megpróbáltam eltolni magamtól, de ő megragadta a karomat, és mélyen a szemembe nézett.

Az asztal körül, az egész család előtt kérte az apám, hogy ismételjem meg, osszam meg velük, amit tudok. Apám, ez a gyerek álomvilágban él, mindenféle meséket kitalál – Szerintem baj van a fejével – mondta Mirtes.